Nincs cím
2011 július 20. | Szerző: Kimchi
Régen írtam, pedig téma mindig van. Történések is, sőt ezernyi gondolat a fejemben.
Hál’ Istennek jól vagyok, nyugis az életem.
A minap a lányomon gondolkodtam el. Többnyire velem él, de nagykorú lévén elég sokat mászkál ide-oda. Pár hete találkozgat egy sráccal. Természetesen nekem nem tetszik a fiú. No ez így nem teljesen igaz. Fényképet láttam róla, elég csúnyácska, még a lányom szerint is. Viszont személyesen nem ismerem. Gyermekem azt állítja, hogy a személyes varázsa megszépíti, és a kémia is működik közöttük. Jó, befogom a szám, nem bántom a fickót.
Mostanában nem is alszik itthon a lyány. A fijúnak saját lakása van. Már azt várom, hogy bejelentse, hogy odaköltözik. És az egészben az a fura, hogy mindezt a legnagyobb lelki nyugalommal veszem tudomásul, hisz ez az élet rendje.
A gyerekek kirepülnek, a szülők pedig csendben asszisztálnak hozzá.
De unokát még NEM akarok!!!!
Mi lett volna, ha…?
2011 július 3. | Szerző: Kimchi
Meghalt egy barátnőm. Mindössze 43 éves volt. A legtöbb emberáldozatot követelő betegség vitte el: mellrákos volt.
3 és fél évvel ezelőtt diagnosztizálták nála ezt a betegséget. Tudni kell róla, hogy természetgyógyászatban jártas, spirituális készségekkel rendelkező nő volt. Sokan jártak hozzá, rengeteg emberen segített az alternatív gyógyászat segítségével. Amikor kiderült, hogy beteg, azonnal kezelni kezdte magát a saját módszereivel. Teljes mértékben elutasította a kórházi kezelést, egyetlenegyre sem ment el.
Hitt magában, Istenben, a gyógyulásában.
Felmerül bennem a kérdés, hogy mi lett volna, ha megműtik, kemoterápiát, és további kórházi kezelést kap?
Ha elfogadja a barátok, családtagok javaslatát, és nem bízik vakon a saját gyógyító erejében?
Vajon tovább élt volna? Vagy még ennyi ideig sem?
Kérdőjelek, kérdőjelek…
Egy biztos: ez a 3 és fél év kellemesen telt el, nem szenvedett sokat, nem sajogtak a műtét után maradt sebek, és a kemoterápiát követő rosszullétek is elkerülték.
Nyugodjon békében!
Anya csak egy van…
2011 június 4. | Szerző: Kimchi
Az e heti Nők Lapjában jelent meg egy olvasó levele. Ő egy fiatal lány, akit példásan nevelt egyedül a mamája, és most, amikor már a lány felnőtt, éli a saját életét. A csaj irigyli, hogy az anyukája nélküle is boldog, sőt mi több, pasit is fogott magának.
Na ezen a ponton totál felháborodtam. Mit képzel ez a már ‘felnőtt’ gyerek? Ez a lány véleményem szerint csupán papíron felnőtt, az anyjához való gyerekes hozzáállása legalább is ezt tükrözi.
A legszomorúbb az, hogy sajnos sok hasonló példát látok. Egyik ismerősöm szerint a gyerek a ‘leghálátlanabb befektetés’, és ez milyen igaz! Elvárják, hogy az anya élete végéig istápolja őket, körülöttük forogjon a világ. Ne szóljon bele a magánéletükbe, mindent fogadjon el, amit ők kitalálnak, cserébe áldozza fel magát, ne legyen magánélete, ne élvezze az életet, minden gondolata a gyerekek körül forogjon.
A köldökzsinórt soha nem akarják elvágni, az anyjukból akarnak ‘táplálkozni’ mindörökké.
Az anya már akkor áldozatot hoz amikor teherbe esik. Attól a perctől kezdve megváltozik az élete. Nem is akárhogyan! A teste és a lelke is hatalmas próbát áll ki a terhesség alatt. Pedig az áldott állapot még csak a kezdeti szakasza egy soha véget nem érő folyamatnak!
Miután életet ad a gyermeknek számtalan aggódás, idegesség, álmatlan éjszaka elé néz. Nem akarom részletesen ecsetelni, de egy biztos, mire nagykorúvá válik a csemete az anyák szépen lassan belefáradnak az anyaszerepbe. Az lenne az egészséges, ha a gyermekek megköszönnék mindazt, amit az anyák értük tettek, és kirepülvén a fészekből hagynák őket ÉLNI. Örülnének annak, hogy a mamájuk talál egy új hobbit, másodvirágzását éli. Ehelyett mit kap az anya? Lecseszést. A gyerek egy olyan bélyeget ragaszt rá, ami kimondja: “Születésemtől fogva kutya kötelességed életed végéig feláldozni magad, és szolgálatomba állni, megfosztva magad egyéb földi örömök élvezetétől.”
Most én, két nagykorú gyermek szülőanyja, erre ünnepélyesen fityiszt mutatok!
Hullámvölgy
2011 május 1. | Szerző: Kimchi
Az ember lánya tuti jómódjában bolondul meg!
Azt a tipikus mondatot közölhetném a drágámmal, amit sok pasi mond a barátnőjének, akit elhagyni készül: “Te sokkal jobbat érdemelsz nálam!” Ez az a pár szó, ami nem fogja az ajkamat elhagyni, (legalábbis a közeljövőben), de ha jobban belegondolok ezt kellene mondanom. Azért, mert egy disznó vagyok. Miközben elhalmoz a szeretetével, a gondolataim megmagyarázhatatlan módon nem körülötte forognak, hanem egy ex körül…a NAGY Ő-n jár az eszem.
Nem értem magam, nem értem a saját bensőmet. Miért nem képes az ember kiradírozni a múltat? Miért nem tudom magam teljes mértékben átadni az újnak, aki ráadásul ezerszer kedvesebb, odaadóbb, mint a volt szerelmem? Miért vannak ‘nehéz’ napjaim, amikor hallgatag vagyok, befelé fordulok, és amikor rákérdez, hogy mi a probléma, nem tudom (mert nem akarom) neki megmagyarázni mi a bajom?
Meddig lesz ez még így?
Nemszeretem húsvét
2011 április 25. | Szerző: Kimchi
Rájöttem, hogy a húsvét nyűg a nyakamon.
Ilyenkor nem megyek kirándulni, mert boldog-boldogtalan autóba ül, irány a természet jelszóval. Összecsomagolják a kis motyójukat, fonott kosárkába rakják, megállnak egy tisztásnál, piknikeznek, sétálnak egy jót, vagy labdáznak a szabadban, aztán friss levegővel és sonkával jóllakva indulnak haza. A hazafelé út nem kevés megpróbáltatással jár, hiszen több kilométeres kocsisorban kell araszolva haladniuk, a birkatürelemmel bírók is szidják az összes kiránduló társukat, és fogadkoznak, hogy jövőre otthon maradnak.
No persze az otthon maradóknak sem fenékig tejfel az az ünnep. Végigjárják a közeli rokonokat, udvariasságból temérdek sonkát és tojást falnak fel, és érdeklődő pofát imitálva hallgatják végig az előző évekből már jól ismert lemezt.
Megmondom őszintén, hálát adok a sorsnak, hogy nincs testvérem, és elváltam, viszont nagyon bánom, hogy a szüleim is külön élnek. Anyám és apám külön család, mind a két helyre illik ellátogatni. Délután már csak a testemmel vettem részt a kötelező pofaviziten, alig vártam, hogy a gyerek rám kacsintson, mintegy jelezve, hogy ideje mennünk.
Hurrá, vége van! Folytathatom a fogyózást!
Vigyázzatok ex csajok!
2011 április 21. | Szerző: Kimchi
Nem tudom a pasik hogy vannak vele, de mi nők szeretjük magunkat összehasonlítani a kedvesünk exével, illetve szakítást követően az új jövevénnyel.
Sok nő, akit elhagynak, és találkozik a volt párjával, akinek már új kapcsolata van, hajlamos az új nő ‘fikázására’.
– Mit eszik ezen a piszkafán (vagy) hájas nőcin? -tesszük fel a kérdést magunkban – vagy: – De szarul öltözik! Esetleg: – Bűn ronda, szeplős, nagy orrú stb. netalántán affektálós, kényes, hisztis…és még sorolhatnám.
Aztán az első adandó alkalommal, amikor összefutunk az ex párunkkal megkérdezzük: – Mitől jobb az új nőd, mint én?
Nem bírjuk elviselni, hogy lapátra tettek, kudarcot vallottunk, mert mindannyian tökéletesnek tartjuk magunkat. No persze később rájövünk, hogy egy kapcsolat vége nem feltétlenül jelenti azt, hogy kudarcot vallottunk, egyszerűbb okai is lehetnek. Például megszűnt a varázs, a férfi kiszeretett belőlünk, de ennek ellenére kellemes emlékeket őriz rólunk.
Az is lehet, hogy olyan hibákat vétettünk, amelyeket az új csaj nem követ el. (Amikor egy nő nyeregben érzi magát hajlamos ‘elsárkányosodni’ , megváltozni, amit a pasi nem biztos, hogy sokáig jó szemmel néz.) Szembesülni kell a hibáinkkal, hiányosságokkal, még ha fáj is, hiszen épülünk belőlük.
Koncz Zsuzsa
2011 április 18. | Szerző: Kimchi
A minap elmentem Koncz Zsuzsa koncertjére, és megállapítottam, hogy ő is és a dalai is kortalanok !
Konzerválja a zene? Ha így van ideje elkezdenem a muzsikálást, amíg nem késő!
Olyan
aranyos volt ahogy a nézőket köszöntötte: – Jó estét kívánok,
sziasztok, csókolom. Már 65 éves, nem tudom kit csókolomozott le, hiszen
maximum 5 évvel volt tőle idősebb a legkorosabb néző.
A régi nótákat énekeltette a közönséggel, az újakat pedig ügyesen becsempészte a jól ismert melódiák közé.
Miközben
néztem, arra gondoltam, hogy a magánéletéről nem tudok semmit. Ő nem
virít a bulvárlapok címlapján soha, nem fűszerezi az életét
botrányokkal, hogy felhívja magára a figyelmet, mégis rengetegen
szeretik. A megzenésített verseknek van mondanivalójük, az ezer éves
slágerek szövegei ma is aktuálisak.
Legközelebb a karaoke bárban tuti Koncz Zsuzsa számot fogok énekelni!
Szeret, szeret és szeret! Hidd már el!
2011 április 17. | Szerző: Kimchi
Ma reggel ismételten rácsodálkoztam a páromra amikor csóközönnel köszöntött ébredés után. Ez igaz? Tényleg ennyire szeret? Már több, mint 16 hónapja…
A leghosszabb párkapcsolatom a férjemmel volt, nagyjából 10 évig tartott. Miután elváltunk meg voltam győződve arról, hogy hamar jön egy újabb szerelem, akivel leélem majd a hátralévő életemet. De nem ez történt. ‘Villámrandik’, rövid kapcsolatocskák, csalódások, sokkok, érthetetlen és hihetetlen élethelyzetek váltogatták egymást. Már kezdtem azt hinni, hogy ezen a pörgős hullámvasúton fogok vergődni örökkön-örökké, amikor megjelent a színen Valaki.
Ő számomra a CSODA.
A csoda akkor érkezik, amikor az ember legkevésbé számít rá.
Minden nap legszívesebben megcsípném magam, mert képtelen vagyok elhinni, hogy rajongásig imád. Amikor bókol, néha megfogom a fejét, ellenőrzöm, hogy van-e láza, mert nem értem mit eszik annyira rajtam.
És amikor szerelmet vall, figyelmeztetem, hogy ne szeressen már annyira. Nem érti miért mondom ezt, csak mosolyog, és megerősíti a szerelmi vallomását. Én pedig legbelül ‘fájok‘ mert a korábbi csalódások, rossz tapasztalatok hatalmas nyomot hagytak bennem. Sohasem akarom őt elveszíteni, mindig ilyen tökéletes kapcsolatra vágytam, mégsem tudom teljes mértékben átadni magam a jónak…
A szerelemről
2011 július 31. | Szerző: Kimchi
Bizseregnek az ujjaim, írni akarok, de valahogy nem megy. Annyi gondolat kavarog a fejemben, egyszerűen képtelen vagyok rendszerezni őket.
Itt van például a szerelem.
Kinek mennyi idő kell ahhoz, hogy a rózsaszínű szemüveg lekerüljön a szeméről és a párjára tök közömbösen nézzen?
Nálam most jött el ez az idő. 19 hónapja vagyok együtt a kedvesemmel, de már nem villanyoz fel, nem hoz úgy lázba mint a kapcsolatunk elején. No persze már azt sem tudnám elképzelni, hogy nincs velem. Olyan, mint a többi használati eszköz a háztartásomban. A tévét használom filmnézésre, a hűtőt arra, hogy hosszabb ideig friss maradjon a kaja, a mosogató szolgál a piszkos edény tisztítására, és a pasim a lelki békém megőrzésére illetve a szexuális igényeim kielégítésére.
Fúj, mondd azt, hogy hülye liba vagyok. Tényleg az vagyok.
Amikor egyedül voltam, eszeveszetten vágytam pasira. Most, hogy van, sokszor eszeveszetten vágyom az egyedüllétre.
Így, hogy most belegondoltam, tisztán látom, hogy velem van baj. Nem vagyok képes egy fickót hosszú ideig elviselni magam mellett. A megszokás mindent elront. Létezik egyáltalán sírig tartó igaz szerelem???
Oldal ajánlása emailben
X