Anya csak egy van…

2011 június 4. | Szerző: Kimchi |

 Az e heti Nők Lapjában jelent meg egy olvasó levele. Ő egy fiatal lány, akit példásan nevelt egyedül a mamája, és most, amikor már a lány felnőtt, éli a saját életét. A csaj irigyli, hogy az anyukája nélküle is boldog, sőt mi több, pasit is fogott magának.

Na ezen a ponton totál felháborodtam. Mit képzel ez a már ‘felnőtt’ gyerek? Ez a lány véleményem szerint csupán papíron felnőtt, az anyjához való gyerekes hozzáállása legalább is ezt tükrözi.

A legszomorúbb az, hogy sajnos sok hasonló példát látok. Egyik ismerősöm szerint a gyerek a ‘leghálátlanabb befektetés’, és ez milyen igaz! Elvárják, hogy az anya élete végéig istápolja őket, körülöttük forogjon a világ. Ne szóljon bele a magánéletükbe, mindent fogadjon el, amit ők kitalálnak, cserébe áldozza fel magát, ne legyen magánélete, ne élvezze az életet, minden gondolata a gyerekek körül forogjon.

A köldökzsinórt soha nem akarják elvágni, az anyjukból akarnak ‘táplálkozni’ mindörökké.

Az anya már akkor áldozatot hoz amikor teherbe esik. Attól a perctől kezdve megváltozik az élete. Nem is akárhogyan! A teste és a lelke is hatalmas próbát áll ki a terhesség alatt. Pedig az áldott állapot még csak a kezdeti szakasza egy soha véget nem érő folyamatnak!

Miután életet ad a gyermeknek számtalan aggódás, idegesség, álmatlan éjszaka elé néz. Nem akarom részletesen ecsetelni, de egy biztos, mire nagykorúvá válik a csemete az anyák szépen lassan belefáradnak az anyaszerepbe. Az lenne az egészséges, ha a gyermekek megköszönnék  mindazt, amit az anyák értük tettek, és kirepülvén a fészekből hagynák őket ÉLNI. Örülnének annak, hogy a mamájuk talál egy új hobbit, másodvirágzását éli. Ehelyett mit kap az anya? Lecseszést. A gyerek egy olyan bélyeget ragaszt rá, ami kimondja: “Születésemtől fogva kutya kötelességed életed végéig feláldozni magad, és szolgálatomba állni, megfosztva magad egyéb földi örömök élvezetétől.”

Most én, két nagykorú gyermek szülőanyja, erre ünnepélyesen fityiszt mutatok!