Régen írtam, pedig téma mindig van. Történések is, sőt ezernyi gondolat a fejemben.
Hál’ Istennek jól vagyok, nyugis az életem.
A minap a lányomon gondolkodtam el. Többnyire velem él, de nagykorú lévén elég sokat mászkál ide-oda. Pár hete találkozgat egy sráccal. Természetesen nekem nem tetszik a fiú. No ez így nem teljesen igaz. Fényképet láttam róla, elég csúnyácska, még a lányom szerint is. Viszont személyesen nem ismerem. Gyermekem azt állítja, hogy a személyes varázsa megszépíti, és a kémia is működik közöttük. Jó, befogom a szám, nem bántom a fickót.
Mostanában nem is alszik itthon a lyány. A fijúnak saját lakása van. Már azt várom, hogy bejelentse, hogy odaköltözik. És az egészben az a fura, hogy mindezt a legnagyobb lelki nyugalommal veszem tudomásul, hisz ez az élet rendje.
A gyerekek kirepülnek, a szülők pedig csendben asszisztálnak hozzá.
De unokát még NEM akarok!!!!