Bizseregnek az ujjaim, írni akarok, de valahogy nem megy. Annyi gondolat kavarog a fejemben, egyszerűen képtelen vagyok rendszerezni őket.
Itt van például a szerelem.
Kinek mennyi idő kell ahhoz, hogy a rózsaszínű szemüveg lekerüljön a szeméről és a párjára tök közömbösen nézzen?
Nálam most jött el ez az idő. 19 hónapja vagyok együtt a kedvesemmel, de már nem villanyoz fel, nem hoz úgy lázba mint a kapcsolatunk elején. No persze már azt sem tudnám elképzelni, hogy nincs velem. Olyan, mint a többi használati eszköz a háztartásomban. A tévét használom filmnézésre, a hűtőt arra, hogy hosszabb ideig friss maradjon a kaja, a mosogató szolgál a piszkos edény tisztítására, és a pasim a lelki békém megőrzésére illetve a szexuális igényeim kielégítésére.
Fúj, mondd azt, hogy hülye liba vagyok. Tényleg az vagyok.
Amikor egyedül voltam, eszeveszetten vágytam pasira. Most, hogy van, sokszor eszeveszetten vágyom az egyedüllétre.
Így, hogy most belegondoltam, tisztán látom, hogy velem van baj. Nem vagyok képes egy fickót hosszú ideig elviselni magam mellett. A megszokás mindent elront. Létezik egyáltalán sírig tartó igaz szerelem???